A Storno család az olasz–svájci Ticino kantonban lévő Solduno városkából származott, de a családi gyűjtemény megalapozója, id. Storno Ferenc (1821–1907) már Kismartonban született. Néhány hónap híján 180 esztendeje annak, hogy a véletlennek, pontosabban egy nagyothalló horvát asszony félretájékoztatásának köszönhetően Pozsony helyett Sopronban kötött ki a fiatal kéményseprősegéd, aki hamarosan szenvedélyes gyűjtője lett a nem egyszer már kidobásra szánt iparművészeti tárgyaknak, szépen megmunkált használati eszközöknek, feleslegessé vált bútoroknak. Amikor erre már lehetősége nyílt, megvásárolta Sopron Fő terének talán legimpozánsabb barokk épületét, ahová éppen 150 évvel ezelőtt költözött be a családjával és egyre gyarapodó gyűjteményével. Szenvedélyét fiai, ifj. Storno Ferenc (1851–1938) és Storno Kálmán (1858–1934), majd a XX. században unokái, Storno Miksa (1887–1978), Storno Pál (1892–1962) és a fentebb említett Storno Gábor (1900–1980) is örökölt, tovább folytatták az értékmentést. Miksa külföldre távozása és Pál halála után Storno Gábor maradt az utolsó magyarországi családtag, aki a halála előtt így rendelkezett: „…testvéreim azzal a feltétellel mondtak le az örökösödésről javamra, hogy végrendeletemben a Gyűjtemény tulajdonjogát három részre fogom osztani: egy rész leányomat, egy rész bátyám leányát, a harmadik rész pedig nővérem leányát illeti. Mindhárman osztrák állampolgárok. Végrendeletileg az a kívánságom, hogy a Gyűjtemény egészében együtt maradjon, ezért azt szeretném, hogy a fent nevezettek halálom után a Gyűjteményt a Magyar Államnak ajánlják fel (…)” – így is történt, az állam a gyűjteményt 1980-ban megvásárolta, melynek kezelője jelenleg a Soproni Múzeum. Storno Gábor még megélte, sőt közreműködött abban, hogy a sok névváltozáson átesett Fő tér ismét visszanyerje régi nevét, és ne a Beloiannisz tér 8-ba vigye ki a postás a neki szóló leveleket.
Személyes emlék: Engedtessék meg e sorok írójának egy személyes emlék Storno Gáborral kapcsolatban. Fiatal házasként feleségemmel az úgynevezett Patika-házban laktunk, szemben a Storno-házzal, így mintegy szomszédok voltunk Gábor bácsival. A korkülönbség miatt nem alakult ki közöttünk szoros barátság, de karácsonykor rendszeresen köszöntöttük és megajándékoztuk egymást, majd amikor 1979-ben megvásároltuk első autónkat, egy „kis Polskit”, Gábor bácsi megengedte, hogy azzal a Storno-ház kapualjában parkoljunk. Tisztelettel őrzöm barátságos, derűs egyéniségének emlékét és egy tőle kapott egyedi kávéskanalat.
